Prológus
A KnSWiki wikiből
| (Egy közbeeső változat nincs mutatva) | |||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
| - | + | Mélyen a hegyek lábánál a dúslombú farengeteg koronázta dombok alatt, mélyen a tárnák rideg kőfalai, a zord kőoszlopok körül kúszó mélysötét halált hordozó boltozata alatt feldördült egy hang. Pörölyként csapódott a falaknak, hogy visszhangot verve végigdübörögjön minden folyosón, minden termen felriasztva még a nemrég péppé zúzott trollok tetemeit is. | |
| - | + | ||
| - | + | ''Glarauuth!'' - szakadt ki a torkából a törp trón-követelőnek. | |
| + | Zenget a kihívó kiáltás a legfelső szintektől a legalsókig. - ''Glarauuth, Te troll király!'' - Dönddült fel újfent. - ''Told ide azt a rusnya pofádat te gyáva korcs!'' - semmi. | ||
| + | ''Itt és most a Törpék Pörölye rommá zúzza a már úgy is túl sokáig bitorolt királyságodat.'' - semmi válasz ám némi trappolás és morgás támadt a távolból. | ||
| - | + | Öt törpe ék alakot formálva pajzsként védelmezte vezérüket. Ő vagy egy tucat halomba hordott troll tetemen állt. Szemét a sötét bejáratára szegezte a barlangnak. Köztük és a barlang szája között hősi halottaikból és Khrazan királyságuk tárnáinak fosztogatóinak testéből torlaszt állítottak az útba. Az út a tárna tátongó szájából egyenesen egy kiszögelés peremére vezetett. E perem végén rekedt meg a maroknyi felszabadító törpe kalandor. Körös-körül semmi csupán a feneketlen vaksötét mélység. Se falak se rámpa se lépcsősor csakis a kavargó sötétség. Két kiút létezett mindkettő a bánya bejáratán át; betörni pusztítani a bestiákat míg nem marad belőlük egy sem vagy berohamozni majd megtörve a pöröly ereje a feledés homályába veszni. Ám a siker karnyújtásnyira volt. Mindkét fél kimerítette végső tartalékait. Vérmocskosan várták a végét a küzdelemnek. Vörös és fekete vér-foltok fedték el testüket s az Ellenség Pörölyét ábrázoló címerüket. Tocsogott ragadt társaik, saját és ellenségük vérétől a szakálluk a ruházatuk, bakancsaik sötét tócsákban tapicskoltak. S a tócsák csak híztak a tetemhegyekből csordogáló csermelyek és csatabárdjaikról csepegő csöppök sűrű áradatában. Vér veríték és hullaszag. | |
| + | ''Glara...!'' - hangzott volna fel, de a döbbenettől a torkára forrt a kiáltás de még a visszhangokat is felfalta a kapun kiáradó kántálás bömbölése. - ''Pusztító! Pusztító!'' - tört ki tucatnyi troll torokból. | ||
| + | ''Vaprak, Vaprak, Pusztító!'' - morajlott monoton - ''Vaprak, Vaprak Pusztító!'' - zúdult ki s rájuk az ordítássá fokozódott strófálás. Zengtek, beleremegtek a végtelen tárna ősi falai, recsegtek ropogtak a boltozatok. Rázkódott a talaj, rázta a törpöket a sziklatalapzat moraja felkúszott a lábukon fel a bárdjaik végiég, el egészen a szakálluk csúcsáig. A félelem acélhideg kezei szorították marokra szívüket, a félelem falakat vont bátor szívük, szellemük és kezeik közé, hogy tapodtat sem bírtak mozdulni, tüdejükben megdermedt a fagyos levegő. Féltek mint még soha, lábaik gyökeret vertek mint a Világ Gerince ősi hegyvonulatai Faerun földjébe. Felfoghatatlan erejű gyűlölet áradt ki feléjük a föld gyomrából. Belélegezték, gúzsba kötötte őket. E gyűlölet falként zárta őket kétségbeesésük kriptájába. ''Vaprak...!'' - még egy tömb. ''...Pusztító...!'' - és még egy tömb a kripta falába. Félelmük szarkofágjuk fedele képében vágta el a remény fénysugarát szívük elől. De ekkor. | ||
| + | ''Moraddinra mondom! Törpöt saját tárnájában le nem győzik!'' - harsant fel a szívből kitörő kiáltása vezérüknek. Mint kalapács csapása az üllőre úgy csapta szíven a törpöket, zúzta szét a félelem falait a kiáltás. Kórusban üvöltötték el csatakiáltásukat. Kushadásra kényszerítve magabiztos hóhéraikat. Ráfogtak bárdjaik markolatára, megvetették lábaikat szemeiket a sötétlő alagútba fúrták. Ám mindent s mindenkit megdöbbentve. | ||
| + | |||
| + | Glarauuth üvöltve kacagott. Görcsös gurgulászó vihogásába majd belefulladt. S egy szívdobbanásnyi idő múlva megtudták mi is magabiztossága oka. | ||
| + | Groteszk, torz lény robbant ki a koromfeketeségből. Gigantikus iszonyat. Vad bármit elsodró dühöngésbe és pusztításba kezdett a testett öltött káosz és győlölet. Bestiális troll forma túlvilági lény. Mind hasztalan a bárd, mind hasztalan a törpe szív. | ||
| + | Khrazan földmélyi falai némán nyelték el a pusztítás és halál sikolyait nyomát se hagyva az emlékezetben vagy időben. Khrazan kriptája, a trollok királyának tömlőcei vagy ahogy akkoriban s azóta is nevezik A Halál Katakombája mint mindig, most is rászolgált nevére magába zárva vérfagyasztó titkait. | ||
| + | |||
| + | - valamikor a völgyszámítás 1280. esztendejében - | ||
'''Az Utolsó Kaland''' | '''Az Utolsó Kaland''' | ||
---- | ---- | ||
Aktuális változat
Mélyen a hegyek lábánál a dúslombú farengeteg koronázta dombok alatt, mélyen a tárnák rideg kőfalai, a zord kőoszlopok körül kúszó mélysötét halált hordozó boltozata alatt feldördült egy hang. Pörölyként csapódott a falaknak, hogy visszhangot verve végigdübörögjön minden folyosón, minden termen felriasztva még a nemrég péppé zúzott trollok tetemeit is.
Glarauuth! - szakadt ki a torkából a törp trón-követelőnek. Zenget a kihívó kiáltás a legfelső szintektől a legalsókig. - Glarauuth, Te troll király! - Dönddült fel újfent. - Told ide azt a rusnya pofádat te gyáva korcs! - semmi. Itt és most a Törpék Pörölye rommá zúzza a már úgy is túl sokáig bitorolt királyságodat. - semmi válasz ám némi trappolás és morgás támadt a távolból.
Öt törpe ék alakot formálva pajzsként védelmezte vezérüket. Ő vagy egy tucat halomba hordott troll tetemen állt. Szemét a sötét bejáratára szegezte a barlangnak. Köztük és a barlang szája között hősi halottaikból és Khrazan királyságuk tárnáinak fosztogatóinak testéből torlaszt állítottak az útba. Az út a tárna tátongó szájából egyenesen egy kiszögelés peremére vezetett. E perem végén rekedt meg a maroknyi felszabadító törpe kalandor. Körös-körül semmi csupán a feneketlen vaksötét mélység. Se falak se rámpa se lépcsősor csakis a kavargó sötétség. Két kiút létezett mindkettő a bánya bejáratán át; betörni pusztítani a bestiákat míg nem marad belőlük egy sem vagy berohamozni majd megtörve a pöröly ereje a feledés homályába veszni. Ám a siker karnyújtásnyira volt. Mindkét fél kimerítette végső tartalékait. Vérmocskosan várták a végét a küzdelemnek. Vörös és fekete vér-foltok fedték el testüket s az Ellenség Pörölyét ábrázoló címerüket. Tocsogott ragadt társaik, saját és ellenségük vérétől a szakálluk a ruházatuk, bakancsaik sötét tócsákban tapicskoltak. S a tócsák csak híztak a tetemhegyekből csordogáló csermelyek és csatabárdjaikról csepegő csöppök sűrű áradatában. Vér veríték és hullaszag.
Glara...! - hangzott volna fel, de a döbbenettől a torkára forrt a kiáltás de még a visszhangokat is felfalta a kapun kiáradó kántálás bömbölése. - Pusztító! Pusztító! - tört ki tucatnyi troll torokból. Vaprak, Vaprak, Pusztító! - morajlott monoton - Vaprak, Vaprak Pusztító! - zúdult ki s rájuk az ordítássá fokozódott strófálás. Zengtek, beleremegtek a végtelen tárna ősi falai, recsegtek ropogtak a boltozatok. Rázkódott a talaj, rázta a törpöket a sziklatalapzat moraja felkúszott a lábukon fel a bárdjaik végiég, el egészen a szakálluk csúcsáig. A félelem acélhideg kezei szorították marokra szívüket, a félelem falakat vont bátor szívük, szellemük és kezeik közé, hogy tapodtat sem bírtak mozdulni, tüdejükben megdermedt a fagyos levegő. Féltek mint még soha, lábaik gyökeret vertek mint a Világ Gerince ősi hegyvonulatai Faerun földjébe. Felfoghatatlan erejű gyűlölet áradt ki feléjük a föld gyomrából. Belélegezték, gúzsba kötötte őket. E gyűlölet falként zárta őket kétségbeesésük kriptájába. Vaprak...! - még egy tömb. ...Pusztító...! - és még egy tömb a kripta falába. Félelmük szarkofágjuk fedele képében vágta el a remény fénysugarát szívük elől. De ekkor. Moraddinra mondom! Törpöt saját tárnájában le nem győzik! - harsant fel a szívből kitörő kiáltása vezérüknek. Mint kalapács csapása az üllőre úgy csapta szíven a törpöket, zúzta szét a félelem falait a kiáltás. Kórusban üvöltötték el csatakiáltásukat. Kushadásra kényszerítve magabiztos hóhéraikat. Ráfogtak bárdjaik markolatára, megvetették lábaikat szemeiket a sötétlő alagútba fúrták. Ám mindent s mindenkit megdöbbentve.
Glarauuth üvöltve kacagott. Görcsös gurgulászó vihogásába majd belefulladt. S egy szívdobbanásnyi idő múlva megtudták mi is magabiztossága oka. Groteszk, torz lény robbant ki a koromfeketeségből. Gigantikus iszonyat. Vad bármit elsodró dühöngésbe és pusztításba kezdett a testett öltött káosz és győlölet. Bestiális troll forma túlvilági lény. Mind hasztalan a bárd, mind hasztalan a törpe szív. Khrazan földmélyi falai némán nyelték el a pusztítás és halál sikolyait nyomát se hagyva az emlékezetben vagy időben. Khrazan kriptája, a trollok királyának tömlőcei vagy ahogy akkoriban s azóta is nevezik A Halál Katakombája mint mindig, most is rászolgált nevére magába zárva vérfagyasztó titkait.
- valamikor a völgyszámítás 1280. esztendejében -
Az Utolsó Kaland
