Ennun Yhs Tirammaa

A KnSWiki wikiből

2009. február 5., 23:22 változat

D. K. 166 - a Fénybenlátó Úrnő születése

"Kedves barátom!

Gyűlöletes az álomom amely folyton megkísért! Olyan régen volt a nap mikor megláttalak, néped elhagyott erődjében. El kellet érnem valamit, meg kellet kapnom a nevem. Te adtad nekem. Tudtad mi vagyok, hogy mivé lettünk mégis tiszteltél. Először voltam egy elf közelében és bolondnak hittem, igen, bolondnak hittelek, akit megőrjített a hosszú magány. De az a tömérdek könyv, a hihetetlen tudás, az emlékeid olyan hamar elragadtak, a szenvedély amely gyorsabban végzett velem mint tűzvörös-sárkány a reggelijére való szűzzel. Úgy éreztem mindent odaadsz ahogyan megnyíltam, érted a fénybe néztem. Azon az éjjelen, ott, egyetlen egyszer békében aludtam és az álmom tiszta volt. Ahogy abban a mesédben mikor a Démon könnyet hullajt. Talán Ő egyetlenként megérthetett volna. Éreztem egy kis részed átkerült belém, megfogant bennem de neked a jövőben melyet olyan jól ismertél ezt is látnod kellet. Talán le is írtad, ott lehetett a Titok közt az elrejtett Könyvben. Persze tudtam jól a barátod a mihaszna istennő prófétora olvashatja majd vagy már olvasta is. Megint a gyűlöletet éreztem valamiért amit úgy adsz oda másnak hogy előlem megvonod. Egy idegen tudja majd előbb mit ástál el bennem. Gyűlölet és gyűlölet, átkozott és szeretett gyűlölet ami fölébresztett és nem hagyott aludni. Fölkeltem mellőled, belenéztem hogy aztán örökre elszökjek. Neked nem kell elmondanom miért, neked nem kell semmit mondanom. Talán ezek a levelek is nekem szólnak csupán. Mennyi kétely ..nem úgy tűnök most mint aki belenézett ..ugye nem!? Soha nem akartál tenni elenne semmit vagy talán már a végét várod, a végét mindennek? Nem látnál e újra? Még annyi időnk lehetne... ne várjunk már semmit? Nem fogom hagyni! Tudod, soha nem pihenek meg!

/ D.K. 188. / - E.Y.T."

A Démonháborúk Korának 180. esztendejében hótól és sártól mocskos utazóköpenyem rejtekében érkeztem meg Anaks Ordrin palotájához a frontvonaltól mindössze néhány napnyi távolságra. A háború fényei már elértek idáig és azok a feledhetetlen hangok is. Megálltunk, hogy egy rövid időre az éjszakai horizonton csatázó vörös és fehér villanások táncát figyeljük. Egérszem Norm és az a másik különös nevű apróság előresiettek a zuhogó hóesőben.

Már közel voltunk a palota falaihoz de még mindíg az Ankhaari Démoncsászár szenvedő földjén jártunk melyet a csillagok fénye messze elkerült. A vezetőnk több pihenőt már nem engedett, feszített tempóban közeledtünk a határ felé.

...

-Ki az odakint? -ordította túl a viharos szelet a kapuzaton áthajoló őrszem. A vezetőnk egy pillanatra habozott -Dhall-dhauron nagy-király követei bebocsájtást kérnek. -Az engedélyt! Láttam amint fagyott ujjáról lehúzza gyűrűjét és a szárnysegédjének adja aki egy nyílvesszőre erősítve átlövi azt a palota falán. Bentvagyok.

...

Reméltem, hogy hamarosan rálelek a kislány nyomára aki -ha az emlékeim nem csaltak meg- 14 éves lehet. Arra persze nem gondoltam, hogy személyesen találkozhatom vele. Szobájából a távoli harctérre oly' nagyon emlékeztető hangfoszlányok szűrődtek ki. Az őrségen könnyűszerrel jutottam keresztül mely arra engedett következtetni, hogy Ordrin nagyúrnak fogalma sincs mi került a birtokába. A lány egy mágikus védőkörben a padlóhoz bilincselve feküdt. Szemei körülírhatatlan feketeségben ragyogtak magukra vonva azok figyelmét kik hozzám voltak hasonlatosak. Miután végeztem a védőkörrel és a bilincsekkel a kezeimbe vettem és elhagytam a Palotát melyet néhány nappal később az emberek utolsó királya föladott a Démonseregekkel szemben. Tovább kellet mennem, tovább Észak felé, ameddig csak lehet.

...

Már egy hét telte el de a lány állapota csak rosszabbra fordult. A teste izzadt, remegett és néha mikor minden ina megfeszült, démoni üvöltést hallatott az örök éjszakába. Azt hittem vége, és hiábavaló volt ez a hosszu út, mikor alig érthető, remegő hangon de megszólalt végül -ki vagy te, miért kínzol. Homlokára tettem jégmarta kézfejem. Bár tudtam nem rám gondol de mégis válaszoltam neki, hogy hangom talán a visszavezető útra tereli majd.

-a nevem lányom Ardakhori Morokan, de a kín amit érzel a Démonodtól jön. Ne pihenj meg, vagy fölfal és emlékeiben sem fogsz már visszatérni hozzánk Fénybenlátó Úrnő. Ne pihenj meg..

Mára tudom, hogy ehhez én ..fölösleges voltam!

• * *

E történetet egy ősi papiros-töredék maradványain olvastad =Megg= mikor a Szürke-Hiúz Társaság beavatott a "küldetés" részleteit tartalmazó dokumentumokba. Szóval innen volt olyan ismerős ez a név :-) És most miközben porhüvelyed a Kőgólem okozta sebektől némán aggonizál szellemed e furcsa történet lázálomképét játsza újra és újra... Mikor végeláthattalan álmodba új elemek férköznek. A kislány és "védelmezője" feje fölött irdatlan, városokat magukban foglaló kockák lebegnek a végtelen űrben, egy eltűnő majd ismét megjelenő sötét föltokat petéző óriáspókot elhurcoló őszhajú nőt és fekete lovagjait, a haragvó, beteg tekintetű nyolckezű, kigyó altestű szörnyeteget. De ez már nem az álom része, ébren vagy a Pókok Úrnője elött! Ott állnak újon szerzett társaid is. Arcuk most épp oly különos, hogy bár nem tudod miért de az az érzésed mintha ők is valami hasonló furcsaságot álmodtak volna amint te magad is.

Saahn-Shalann A'nee Avan-oo Dehavod Khaan szerelme.