Kalharak

A KnSWiki wikiből

Kalharak avagy a Zarganiai varázslótorony.

Különböző helyeken különféle mágustornyok kaptak helyet az Ősök földjén a korok alakulása során. Azonban korán sem olyan ősiek és kimagaslóak mint a Hét Ős Templomai, a Mágia Hét Ősi Varázslótornyai. Csekélyebbek azoknál mind méretben, mind hatalomban, ám jelentőségüket korán sem szabad alábecsülni. Történetének kezdete a távoli múltban a Démonháborúk korában gyökerezik. Sárkányok építette erőd Ez, történelem tomboló viharaival szembeszálló. S csupán egyszer sikerült e hosszú korok során szétzúzni. Ám állt még az Uralkodó korában s annak megdőlésekor is, állt a Szabad királyok korának eljövetelekor - ez időben került Zargania határain belülre s fennhatósága alá - , és állt még az Ősi Szövetségek korszakának beköszöntekor is. E toronynak mindig volt egy ura, egy mágus ki maga volt Zargania főmágusa is egyben. A KK.1539. átlépése az ŐK.1. zavaros időkben hosszú esztendők óta Eldar volt ez a mágus. Bár bölcs és biztos hatalmú volt, becsvágya ,hogy hatalmasabb legyen Őt is becsapta. Dugába dőlt terve s ráborultak Kalharak falai betemetve, fogolyként zárva magába a mágust. Malakiorn az árnyékmágus hatalmára fájt a foga. Megidézve Őt, az árnymágus kerekedet fölé s átvette a hatalmát. Immáron Eldár címe látszólagos, hatalma névleges a torony árnyékos zugaiból Malakiorn bábként dróton rángatja, beszél rajta keresztül s uralkodik a Kalharakon. Mára [KK.1539.-ŐK.1.] Malakiorn Kalharak teljhatalmú ura.

Útikalauz, utazóknak s kalandoroknak

E fejezetekben mendemondák, mítoszok, legendás s rémmesék szerepelnek. Forrásuk olykor biztos megbízható olykor kétséges ugyanakkor mindig izgalmas és érdekes nem árt fontolóra vennie a halandó utazónak. Ám hogy mi tény, történelmi igazság vagy mi az mi csupán a képzelet, szájhagyomány szüleménye meg nem mondható csak is kalandozások során deríthető ki. Álljon most itt néhány leírás a Kalharakról az utazók szemével

Kőből, fémből, fából mágiával átszőve nőt ki e földből a torony. Rég múlt idők sárkányai erejük teljében emelték. Erőd volt, rettenthetetlen bástya démonok dühével szemben. Ahogy azonban a nagy viharok elenyésztek az idő múlásával szerepe is szelídült némileg, ám még mindig őrzi egykori erejét és büszkeségét. Ébenfekete lándzsaként döf az égbolt felé. Kimagaslik a körülötte ágaskodó hegyek csúcsai közül, akár egy ősöreg fa ó idők erdeiben úgy áll a sziklarengetegben. Gyökere mélybe nyúl, lefúr a föld testébe. S hangyák seregei sürögnek forognak lábánál, keresve a rést hol bejuthatnak testébe. E seregletben vannak törpök, gnómok, hobbitok, emberek, orkok, goblinok...nincs faj mi ne bukkanna fel itt a Gonosz földön élők közül, ahogy nincs olyan kasztbeli kivel ne futhatnál össze itt, zsoldosok, kalandorok, tolvajok, kereskedők, bárdok, papok, mágusok lovagok és nemesek. Közeli helyekről s a kontinens távoli zugaiból ifjak öregek, magányosak és családosak mind mind bebocsátásért folyamodnak. Kalharak árnyékában, kapui tövében falvakkal felérő táborok verbuválódnak az utazókból, ki-ki portékáit kínálgatva ki munka után nézve ki csak henyélve s várakozva. Nem hogy órákba napokba is beletelhet míg átfurakodsz e tömegen, míg nem bebocsátást nyersz. Ki és be, el és vissza jönnek mennek a lények dolguk után rohanva, hömpölyög hullámzik a massza vad vízként ostromolva a "szikla" talapzatát. Erekként csermelyként csörgedeznek le a hegyekről, törnek utat a völgyeken át míg nem egybeolvadva körbefogják és örvénylenek a lábánál. Nappal kitakarja a napot két szemed elött, éjszaka egybeolvad a hegyvonulatok mélységes fekete sziluettjével s felhőtlen estéken csupán a csillagos háttér rajzolja ki körvonalait. Ám de nem, a torony s lényei sosem alszanak, nyughatatlan nyüzsögnek. Égő, lángoló kecses sudár óriás faként nyújtózkodik ahogy a számtalan kémlelő nyíláson vagy óriási panorámaablakon át kiszűrődik belső fénye, sugaraival átdöfve a sötétség palástját elűzve a feketeséget a torony körül. S megszámlálhatatlan tűzkígyó kanyargózik, kúszik tövéhez, hogy aztán elnyelje a lámpás fáklyás menetelők sokaságát. Az út nekifut, befúródik talapzatába, átfurakszik a hatalmas kerek oszlopai közt. Beértél de a nap fénye ide már be nem ér, kizárja a mélység és a sűrű sziklaerdőt formáló gigantikus oszlopok. Fejed hiába emelted, tekergetted eddig is fel ne foghattad, csúcsát meg nem pillanthattad kint sem a toronynak, ám itt benn is a sötét félhomályba vész. Kanyarogtok kóvályogtok, sodor a tömeg. Vonalát parázsló apró mesterséges csillagok rajzolják ki. Ekkor beléptek a kapuk boltívei alá. Őrök és őrhelyek vigyázzák a rendet. Lajstromba veszik neved címed, holmijaid s az időt mit itt kívánsz eltölteni legyen az akár néhány nap vagy szóljon hosszú évekről életedből. Bent vagy végre!