A titkok végnapjai
A KnSWiki wikiből
Tartalomjegyzék |
*** 1. nap
-Láttad a SAJÁT szemeddel? ...Nézted odalent? A fehér színbe öltözött nő, kibámult az ablakon. Egy cseppet sem érdekelte, hogy kérdése milyen fogadtatásra talál. A választ vágyta, azért könyörgött szinte minden apró rezdülésében hiszen a kíváncsiság szokatlanul nyomasztó érzése mind inkább kezdte a hatalmába fogni. A rend megborult. Nem uralta nem is értette hogyan tűnik el minden kis tégladarab aminek pontos helyét nemrégen tulajdon kezével határozott meg. Érezte amint csodás kis üvegpalotája remegni kezd és látta ahogyan ízeire szakad körülötte. Nem bírta tovább! Megfordult és egyenest a hatalmas lény szemeibe nézett. A szemekbe melyben minden tudás és ősi bölcsesség magja megszületett. -Igen, láttam.. A lény alig észrevehetően bólintott majd tovább beszélt -..néztem, ahogy te is DE épp csak úgy ...és igen jól érzed, a szemeink -mint ezelött az egymásnak kimondott szavak- nem hazudnak. Nem ÉRTEM, ÉN sem TUDOM de az, hogy ilyen korán átjöttél hozzám aztjelenti, hogy néhány lélegzetvétel, néhány nap és mindeki hallani fogja... ..hacsak.. -Hacsak.. -vette magához a Hölgy a tettcetős gondolatot- ..azt nem hiszik, az ÉN akaratomból történt mindez. -Megóva a jövőt, megelőzvén a további gondterhes eseményeknek sorát -fejezte be a sárkány saját gondolatmenetét. A hölgy miközben ujjai játékosan végigtáncoltak hófehér nyila vékonyka idegén, elmosolyodott. -Örülök, hogy olyan JÓL értjük egymást kedves Aureám -és az irdatlan testű ezüst-szín sárkány aprót kacsintott ősi barátja felé. -Ugyanmár Gaoo, mikor tettem meg hiába ezt a hosszú utat!
Az Istennő bensője e naptól kezdve háborgott és bár a felszín most elcsendesedett tudták mind a ketten csak egy rövid időre dughatták a mélybe sötét titkuk leplébe csomagolva azt amitől mindketten rettegtek, azt amit még akkor sem tudhattak meg ha NAGYON is akarták volna...
*** 73. nap
A rangidős tiszt gyorsan kapaszkodott fölfelé az árbócrúdon. Alig néhány másodperc telt bele, máris a tetejéről kémlelte a hajnali fényben csillogó végtelen horizontot. Az Igaz Istenekre, valóban igaz... -mondta halkan.
A közelében kapaszkodó, cserzett bőrű matróz, aki elsőként pillantotta meg a távolban föltűnő furcsa vitorlákat hevesen bólogatott. Már jócskán túlhaladt élete derekán mégis ő volt a legélesebb szemű ember az egész birodalmi flottában vagy legalábbis a 7. Sárkánylégió kémhajójának az "Éjszakai-viharnak" a legénységéböl bizonyosan. -Esetleg szólnia kéne a kapítány Úrnak, uram! Ezzel a fiatal tisztet észhez térítette, s bár rangjában sértő hangot engedett meg felé amaz észre sem vette. Egy közlekedő kötélzeten gyorsan alászált a hajótatra és sietett értesíteni a Tengeri-erők főparancsnokát, Horn Admirálist, a hajó kapitányát. Figyelte amint a tiszt eltávolodott és alakja egyre jelentéktelenebbé vált a többi aprónak tetsző ember között. Hamar fölbojdúlt a hajó legénysége, s bár ez egy zavart káosznak tűnhetett, Agahbon az öreg matróz jól látta a szervezett gépezet tökéletes működését.
Horn kapitány magas, keménykötésű ember lévén apró biccentéssel bírt csak áthaladni az egyik keresztrúd támasztékfája alatt, miközben a tatt széle felé közeledett. Hosszan kémlelte látócsövén keresztül a végtelen távolt de némi halovány zöldes píron kívül semmit sem látott. -Agahbon, mond el, mit lát a szemed? -kérdezte a legmagasabb árbóc vége felé ahol látni vélte leghűbb matrózát, öreg barátját.
-Vitorlák Dél, Dél-Kelettől egésszen ameddig látok. Nemtudom uram, nagyon.. nagyon sok vitorla! Mind ragyogó zöld, mint a smaragd Kapitány úr, mint az igazi smaragd!
-Mégis mennyit mondasz Agahbon, több száz vitorla..?
-Ténleg nemtudom Uram, még sohasem láttam hasonlót és sohasem ennyit... sok ezer vagy több és... egyre több Uram!
-Merre tartanak!?
-Észak, Észak-Nyugat, egyenest mifelénk!
-Egyenest a partok felééé... -mondta halkan a kapitány fájdalmasan elharapva a mondat végét. Jéghideg érintés érzett meg a vállán pedig igencsak vastag ruhát viselt a páncélja alatt. -Hallgatom Ahf^nihn tiszteletes! -motyogta magában. Jól tudta ki érintette meg és még csak meg sem lepődött, hogy az új légióparancsnok nem engedi el "magában" egy ilyen várakozásokkal és félelemmel telt útra! -Mennjetek közelebb! Lássuk meg kik a jövevények! Horn kapitány kezével erősen megmarkolta a hajó korlátját, ujjai halk hangot csikartak ki az erős fából. -Nagyon jóltudom mit gondol, azazhogy egészen pontosan TUDOM! Fegyelmezze magát kapitány! Érthetőek az aggájai természetesen de tudnunk kell mi közeleg felénk! Igyhát tudja meg amit lehet! -Mégis meddig menjek el? -Csak amíg lehet, kapitány.. csak amíg lehet.. A birodalmi inkvizítor hangja elcsöndesedett a Horn kapitány fejében. Elengedte a meggyötört korlátot majd egy pillanat múlva parancsot adott a vitorlabontásra! -Csak mi indulunk az armada itt várjon ránk felkészülve a megfordulásra!
Nem sok idő telt bele mire Horn kapitány már saját szemével is láthatta az idegen hajók távoli zöldes ragyogását. Közeledtek egymás felé. -Igen, a hajók is éppen oly zöldessen ragyognak mint a vitorlájuk hacsak nem a szemem káprázik beléjük Kapitány-úr. -tette meg egyik újabb jelentését Agahbon. -valami... valami szál felén.. Ekkor ismerős mégis érthetetlen hang vonta el mindeki figyelmét. Egy nyílvessző süvített keresztül a hajófedélzeten egyenest a legnagyobb árbóc tetejébe csapódva. -Agahboonnn! -kiáltotta el magát a kapitány. -Illyászok, ellentűzre készülj! -üvöltötte szinte zsigereiből a kapitány. A hajón döbbent csend volt. -Uram! -szolalt meg jóval késöbb egyik szárnysegédje -a hajók messze lőtávolon kívül vannak! Még csak nem is látszódnak igazán! A kapitány most csak az árbócot kémlelte, csak várta a hangot. Szeretett matróza megyszólalt végre: -Jól vagyok uram, bár nem sok kellet vólna hozzá, hogy.. egy pillanat valami..
-Az Istenekre Agahbon, gyere le onnan! A kapitány nem is törödött az előzö néhány pillanat zavarával: -Ez nem egy illúzió volt, kitérő irányt felvenni!
-Igenis uram, kitérő irány, vitorlákat fordíts... -zúgta szárnysegédje a további parancsokat.
A kapitány az árbóc aljához sietett, ahol napbarnított bőrű őszes borostájú matróza kaján vigyorgással igyekezett lefelé a magasban lóbálva valami papiros félét. -No ittisvan Kapitányúr ez volt rajta erősítve! Egy furcsa-pöcsétes üzenet..!
A Kapitánya erősen megszorította vállát mikor átadta neki az üzenetet. -Jobban örülnék, Agahbon ha melletem segédkeznél jobbkezemként, és nem mindíg csak hallanálak. -majd jóval hangosabban folytatta- lássuk hát mi ez az üzenet!
-NE ITT! -sikitotta a hang a fejében! -Hmmm! Hol lenne megfelelő önnek uram? -válaszolt magában némi ércel a kapitány.
-Agahbon erre még viszatérünk! -mondta barátjának, majd egyik szárnysegédje felé fordul- A lakosztájomba hamarosan egy követ érkezik. Készülök fogadni, fejezzék be a kitérést és várjanak!
Amint a kapitány elment, az öreg matróz mégis csak visszament kedvenc árbóca tetejére. Onnan figyelte a közeledő hajókat és remélte végre kiveheti kik a rejtéjes Déli vizek jövevényei. Őszinte kíváncsiság volt ez nem olyan amit a félelem szül. Csak csettintett egyet ujjaival mikor néhány perc múlva a kapitány ujra fölbukkant és kiadta a "visszatérés a flottához" parancsot. Az egész birodalmi armadát visszavonták a nyilt-tengerről és a hajók sebesen távolodtak az idegenek lassú, kimért leirhatatlanul ragyogó hajói elöl. Senki sem látta kik lehetnek a közeledő hajók gazdái s bár ez ténleg így volt igaz ahogy elmondtam nektek, egy öreg, bolondos matróz -ha nem sajnálsz tőle egy újabb korsó mézsört- érdekes mesékkel szolgálhat, valamílly zöldsmaragdú hajókról. Legalábbis még egy rövidke ideig...
*** 121. nap
A fal egy nehezen de körülhatárolható részen gyorsan alakult. Ebben a furcsa elkülönülő részben a kövek most épp frissen csiszolt darabjai közt érezni lehetett a habarcs anyagának furcsa illatát majd mint egy lény különös sziluettje, ismét megváltozott. A vastag falon mély, ősi repedések sötétlettek helyenként sűrű mohanövényzet tőrt elő belőlük hogy onnan zuhogjon alá mint a sebből kicsordult megszáradt vér.
Ghozhak^Azurin döbbenten állt. Fajtájában fiatalnak de messzire mutató elmének tartották és ez nem kis szó egy Ametiszt-Sárkány esetében. Most azonban minden értelmen túlmutatott e világtól olly' idegen jelenség. Állkapcsa lassan eltávolodott felső párjától, felfedve szájürege rejtekében sorakozó tűhegyes fogait. Egy aprót pislogott, villás nyelvével beleszimatolt a levegőbe. Látni vélte, amint a változás egy ALAK formájában kúszik előre egyre inkább megközelítve őt. Testéhez szorított szárnyaiban megfájdultak a csontok és érezte, remegnek is. A félelem gyorsan eljutott a szívébe, onnan áradva tovább teste minden zugába. Amint ez -az igazából leírhatatalan- jelenség eljutott a fal lábához habozás nélkül tovább haladt a gazzal benőtt földön. Legalábbis erre tudott következtetni a gyorsan eltorzuló föld látványából. Előszőr a zöldes gaznövények virágoztak majd száradtak el amint a semmiből előtűnt sűrű fák árnyéka eltakarta előlük az életüket adó nap fényét. De a fák is kiszáradtak, elhullajtották levelüket, megszikkadt törzsük alatt ujabb gazok nőhettek, ezek most sűrű tüskés csomókban meredeztek a körülöttük sárgává vált földön amikor ők is elfonnyadtak és a fák törzsei a semmibe elenyésztek a homok pedig repedezett sötét üveggé olvadt mint valami Ősöreg Fekete-sárkány fölcakkozott pikkelyes bőre. Mindez mégis a föld és a fal csak egy keskeny szigetén változott meg másutt érintetlenül látszott minden. Ez a sziget mozgott és mire Ghozhak ráeszmélt régen elötte állt. Persze csak ha az ALAKBA zárodott változó torzulás maga jelenthetett ilyet.
A Csillag-Törés klánjának Drágakő-Sárkány ganarációi régóta fogalmazták e Kívánságvarázs pontos szövegét és a hosszú útra csak kevés példány indulhatott el. A végső választás Asshâ^krohos klánjának legifjabb tagjára Ghozhak^Azurin-ra esett. Most az életénél többet jelentő megkopott tekercs a földre hulott karmos kezeiből. Belemarkolt a földbe és Gaoo-hoz imátkozott, hogy legyen bátorsága itt maradni és bátorsága ránézni.
Ismét kinyitotta a szemét. A fekete-ólom-cserepes föld határa egy hosszúkás szárnyas humanoid lény körvonalára emlékeztette őt. Tovább változott a föld. Apró kis zöld pontok jelentek meg melyek gyorsan növekedtek idegen növényekk kusza sűrüjét hozva létre. Mintha folyamatosan pusztultak volna de épp újak is nöttek igy a változásra mindössze a növények formájából lehetett következtetni, mert egyre jobban hasonlítottak azokhoz a gazokhoz miket itt a Sárkány már olyan jól ismert.
A változás így eltünt, vagy nem folytatódott tovább, valamit azonban hátrahagyott. Egy apró kis szürke kődarab meredt ki a földből. A sárkány megragadta és érezte hogy ez csak valami nagyobb dolognak egy sarka lehet. Kiásta és maga elé emelte. Egy sírkő volt az. És bár idegen nyelvezeten íródott Ghozhak a furcsa betük jelentését képes volt megfejteni.
'Akkor... már tudom, mássz ezz nem lehetett, cakissz assz, egy legendász Idő-Elementál! Akkor pedig létezzznie kell annak a szíknak issz mert cak onnan érkezzhetett ninc kitchég.. éssz ide tarthatnak azok issz a tengerről mert a vég közelszége sszintén valahol ittt köszelíít ha pontosszíthatnánk még idejében, sssietni kell.' -sziszegte a sötétbe Ghozhak hisz már jó ideje beesteledett mire rálelt az idegen szavak pontos jelentésére. Nem habozott tovább, kiterjesztette mélykék fényben csillogó szárnyait és halkan felröppent féltett terhével együtt. Még ha valaki az Ed-Mund-i Grófságban a magasba is pillantott volna csak egy ragyogó kékes csillagot láthatott lassan elenyészni az éjszakai ég homályában...
*** 173. nap
Főként Birodalmi tengerészekkel és légionáriusokkal telt meg a Tavasz-Malmai nevű patináns polgári fogadó a Déli Kabhalon tartomány nagyhírű kikötőjében. A matrózok a sűrű pipafűstel és mézsörszaggal telt helységben Kiroht-ot játszottak. Aghabon épp dobáshoz készült, hogy a kötélből csomózott hurkot a falbavert három darab szögre egyetlen dobással ráfeszítse. Az öreg cserzettbőrű matróz úgytűnt megállapodik és némi hunyorgás után meglendítette a kötelet. Matróztársai inkább lecsukták szemüket úgy mormolva egy röpke imát, hogy végre rontson egyett. ...és ki tudja talán az Igaz Istenek akaratából vagy a sors kegyéből de imájuk meghalgatásra talált.. Aghabon kötelével még csak nem is érintette a vasszögeket. A közelében állók ha akkor a szemét nézik... de...
Ahghss^yr eeˇotaa ^azohhk wissh fh^honaan! -e mondat olly' hirtelen mint nap felöl támadó arany sárkány csapott bele Aghabon elméjébe. Sokáig gondolkodott, szembe merjen e szállni a Birodalom elnőkének felsőbb parancsával.
Elindult egyenest ki a fogadóból mit sem törödve a körülötte lévőkkel egyenest a kikötő kövezett partjaihoz úgy vágva keresztül az emberek tömegén mintha azok számára nem is létezett volna. Már várta őt egy baratja.. mint most a partra kisereglett tömegből bárki ő is a távoli zöldes fényekben fölragyogó horizontot figyelt, az idegen déli hajókat várva... barátja azonban kitünt a tömegből magas szilvfa termetével Aranyló dús hajával..
Aghabon mellé ált.. nem néztek egymásra.. a kezük valahogy mégis összeért..
-Csak ráhd váhrrthunk Agh^ha-bhon! Sohkan eljöttek, hogy réssszessei lehgyenek ennek a pillahnatnak.
-Megérkezett a Csillag-törés klánjának kiválasztottja..?
-Itt vagyok nagyúrrr ésssz késssszen állok.
-Jolvan -mondta Aghabon a jobbja mellé fellépő fiatal ametiszt szemű, holló fekete hajú fiúcskának majd hirtelen megfordult az öreg matróz egyenest a tömegek irányába s miközben perdült átváltozó testéből hatalmas ezüstszín szárnyak törtek elő.
Igaz alakjában, hatalmas Sárkányként szólt a rémülten csodálkozó tömeghez:
-Bizonyosssh, hogy világunk hamarosssan megváltozik. Ssszívünk bhár mégiss reménnyel teli hissz végül együtt osssztozunk bhenne.. mint valaha Őseink... nekünk a kötelesszségünk khirepülni a nyílt vizekhre... elébe mindennek.. barátaim, népem, fhajtámként sszólok, ss bár éveszredek távolából sem történhetett, hogy nem hajtunk fhejet a Birodahlom akarata elött én mint a Birodalmi Főtanács tagja ss így e tartomány legmagasssab rangban állója a Birodalom Elnökének parancsa ellenében felelőségemre fölhatalmazlak benneteket, hogy elébe menjetek a smaragd hajóknak közös múltunk dicsőségére báhr vhannak köztünk nemkülönbek mint bharátom Doo^Gaoo főpapja is asszthisszem ezután nem mondhatja ránkshenkki, hogy nem voltunk elég belátók éshogy nemhoztunk elég bhölcs döntéssst... E pilanatal mikor elrugasszkodunk mindentől mi rendünk, világunk volt ismeretlen új korba lépünk.. hozzon e kor végül megnyugvást, lepleződjék le a nagy Titok mi Asz Ősök Földjének szívét nyomja, viseljünk büszkén minden csapást mi világunkat éri s míg csak egy sssziklánkja is létezik khüzdjünk meg érte... Léphjetek elő mhind... induljuk hát együtt elébe most azz Ősszövetségek Korának...!
Epilógus:
Kabhalon lezárt kikötőjéből sárkányok százai indultak a Déli vizek felé honnan az ismertelen jövevények ezernyi hajója közeledett és festette smaragdszinre a horizontot. E naptól mikor a sárkányok letértek a Birodalom újáról, és a hajók elérték a partokat beköszontött az Ősök Földjének (a II.Apokalipszis óta számlált) utolsó nagy kora: Az Ősszövetségek Kora...
ŐK. 1.
